Az újjászülető Makkpuszta

„Egyszer volt…” Általában így kezdődnek a mesék – ez a mese egy igaz történet.
Tehát egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Makkpuszta, a „Tölgyek földje”, Magyarország azon részén, amelyet az ókori rómaiak Pannóniának neveztek, s ahol a táj szépsége és termálfürdőkben való gazdagsága csábított a betelepedésre.

Az első feljegyzés Makkpusztáról 1368-ból származik. Ettől kezdve folyamatosan megjelenik magyar nemesi családok nevéhez fűződő történelmi dokumentumokban; végül a XVII. században az Eszterházyak birtokába kerül. A település felvirágzása a földművelésnek-állattenyésztésnek, valamint annak köszönhető, hogy a helység a környező falvakat összekötő utak középpontjában található. A kedvező adottságok Makkpuszta benépesülésével párosultak.
 
Az Eszterházy-család 1900 és 1905 között felépített két hatalmas lóistállót, melyek téglái a mai napig tanúskodnak az építés dátumáról. A boltozatot öntöttvas oszlopok támasztják alá, a terménytárolásra használt tetőtérben, az épület teljes hosszában a fedélszék óriási gerendái futnak végig. Makkpuszta abban az időben nagybirtoknak számított, több mint hatvan családnak adott otthont, saját temploma, iskolája volt; a temető egy kis dombon máig létezik. A „Tölgyek földje” – a Komáromot Kisbérrel összekötő mai 13-as főúttól néhány kilóméternyire – remek adottságaival a környék egyik ismert lótenyésztő központja lett.

A II. világháború után az újjáéledés reményét felváltotta a szocializmus „realitása”. A birtokközpont sorsa nem egyedi: a földet kisajátítják, a lakóépületeket lerombolják, az eredeti funkciójuktól megfosztott istállókat tehenek, majd birkák veszik birtokba. Sorsa a teljes elhagyatottság. Buja akácos hódítja meg a területet, végül az enyészet és teljes pusztulás fenyegeti a kis temetőt is.

Négy évvel ezelőtt egy olasz üzletember látogatta meg Makkpusztát, és azonnal beleszeretett. Ez lett a nagy változások kezdete.

Graziano Menossi úgy dönt, megvásárolja Makkpusztát, de nem mint ingatlant, hanem mint a történelem és a tradíciók egy szeletét, és nagy lelkesedéssel, ami végigkíséri kockázatos vállalkozását, nekilát, hogy újra életre keltse az egykor virágzó mezőgazdasági vállalkozást. Hiteles feljegyzéseket, régi fényképeket gyűjt, idős emberekkel beszélget, akik még emlékeznek. Nem csupán felújít: türelemmel és szeretettel restaurálja a megmaradt értékeket.

Hamarosan ismét paták dobognak az ősi földön, és Makkpuszta újra a lótenyésztés szolgálatába áll. Az új tulajdonos a dicső elődök, a nagy múltú Eszterházyak, valamint a színtiszta olasz, művészetpártoló és híres lótenyésztő mantovai Gonzaga család nyomdokaiba lép. Tudvalevő, hogy a Gonzagák adományaként került a Csatornán túli királyi udvarba azon hírneves fajta első képviselője, amelyet angol telivérként ismer a világ.

Signor Menossi maga is mantovai, ezért vallja, hogy vérében van a tenyésztői szakértelem és szenvedély. Ezek sugallják számára, mely egyedeket érdemes párosítani, ezek révén ismeri fel szinte a szeme sarkából, melyik kiscsikó lesz nagykorában az elit tagja. Ezt a tudást a legmodernebb technológiai vívmányok egészítik ki – ez a gyakorlati sikerek záloga. Ezt bizonyítja a mantovai vidék jellegzetes fája tiszteletére „Hárs”-nak – olaszul Il Tiglio – nevezett, Róma környéki agrárgazdaságának működése is. Bizonyára az sem véletlen, hogy több éven át ő volt az Olasz Sportló-tenyésztők Szövetségének elnöke.

Makkpuszta lótenyésztése Graziano Menossi keze alatt fokozatosan újjászületik, összekötve a múltat a jelennel, egy olyan szintézisben, amely minden értelemben kedvező eredményekkel kecsegtet. A Menossi család legjelentősebb ménjei közül néhány, a kancákkal és a csikókkal együtt, már néhány éve Magyarországra költözött. Ezeket a remek tenyészállatokat ajánlja most a magyar tenyésztők figyelmébe.